A kezdetek kezdetén mélységes sötétség lüktetett, a Kozmikus Anyaméh puha ölelésében pihent a megnyilvánulatlan. Majd az ŐsKáosz-Anya méhe összehúzódott és megszületett az Istennő és Vele  a Szépség és a Ragyogás. Az Istennő táncolt és tánca gyönyörrel áldotta meg a létezés szövetét. Az Istennő tánca előhívta a szelet és az Istennő ujjai finom lebegésével összesodorta a szelet. Megszületett a Kígyó,  aki tüzes szenvedéllyel tapadt az Istennő táncára. A Kígyó tüzes lángokkal kúszott fel az Istennő szépséges lábain, összetapadva táncoltak és a gyönyör hullámzásában az Istennő ráismert az Istenre, társára és szerelmesére.  Az Isten ágyékából  kipattanó szikra megtermékenyítette az Istennő ölét és az tovább táncolt, léptei szétválasztották Ég és Föld vizét, léptei nyomán sziget született. Ezen a szigeten szülte meg az Istennő a világtojást, amelyet együtt melengetett szerelmesével, akit egykor Kígyóként ismert. Az Istennő táncolt a tojás körül, szépsége igézte az Istent, szerették egymást és szerelmük a tojást felrepesztette. Megszülettek a csillagok, bolygók, a Föld, annak minden teremtménye, megszületett a Nő és a Férfi. Istennő és Isten gyönyörködött a szerelmük gyümölcsében, táncoltak és szerettek tovább, táncuk lépéseit és szerelmük gyönyörét megtanították a teremtményeknek, és a Nőnek és Férfinak is. Ők táncolni kezdtek együtt a Megnyilvánulttal és szerelmük egyre többet hívott át a Megnyilvánulatlanból.

(Pelaszg teremtés-mítosz alapján írta Veres Kriszta, Avalon Papnője)

Legfrissebb bejegyzések
Utoljára módosítva: 2013. május 14., kedd

2013. 05. 25. 19:00-21:00
Istennő templom (1073. Bp. Erzsébet krt. 58. 1/1.)

“Ébredj mag népe!
Eljött az idő, amikor begyógyíthatjuk a múlt sebeit, értelmet kap létezésünk…..
eljött az idő amikor saját életünkön keresztűl megváltást hozhatunk a világnak!
Most önmagunkon keresztül gyógyulhat a nemzet, a Kárpát-medencében elindíthatjuk a fényt!”
Szabó Andrea Krisztina

Ezen a teliholdon csatlakozunk a Magyarság Felemelkedését támogató összefogáshoz!
Mindezt ünnepelve, táncolva tesszük! 
A telihold fényében megünnepeljük a rég-múlt sebeinek gyógyulását csakra tisztító táncukkal.
Az öt-elem táncával behívjuk testünkbe, életünkbe az teljesség megváltó erejét, amivel emelhetjük saját és a körülöttünk élők életét.
Végül útjára indítjuk a fényt szabad-öröm táncunkkal!

Várok sok szeretettel minden kedves, a Magyarság emelkedését ilyen formában támogatni vágyó lelket az Istennő templomba!

A telihold szer min. 1000 Ft adomány. Ezen felüli adományotokat nagyon köszönjük! :)

Szeretettel: Onodi Renáta
Bejelentkezés: tel.: 0670-648-9406, renata.onodi@gmail.com 

 

 

 

Utoljára módosítva: 2013. április 14., vasárnap

Onodi Renáta és Mirjam Salliven érintés szeretet klubja, szeretettel vár mindenkit!

2013. 04. 19. 18:00
Gyülekező délután 5 órától, de legkésőbb fél 6-ig kérjük, hogy érkezzetek meg, hogy pontosan tudjunk kezdeni. Ha nem tudtok fél 6-ig, megérkezni, akkor kérjük, hogy ezt jelezzétek nekünk telefonon! Köszönjük.

Ezen az estén az érzéki, érzékeny, érzékelő lelkünkkel fogunk kapcsolódni egy intim, csendes térben, amit együtt fogunk elővarázsolni magunkból és egy-másból oda figyelve a belső csendre és egymás finom rezdüléseire. Most nem annyira a klub – érzés lesz jellemző!Ebben az időszakban a Víz elem energiája erősödik fel. Ezért mi is kapcsolódni fogunk a bennünk élő vízzel, érzéseinkkel. Ragyogó fényben fürdőzve feloldunk mindent energia testeinkből, ami még lehúz. Átalakítjuk a negatív érzéseinket szeretetté, elfogadássá. Ön-magunk teljességét, egész-s-égét megöntözzük a Szer-elemmel, hogy pompás, illatozó virágként tudjunk kinyílni a világ felé és egy-más felé. Majd átöleljük egy-mást ezzel az újonnan felfedezett érzékiséggel az energiák és testek táncában. Végül pedig megpihenünk a lelkünk végtelenbe nyíló állapotában és gyógyító, szeretet-teljes érintésekkel segítjük egy-mást megérkezni haza, lélek-templomunkba.Program:
- Fény – hullám tisztító meditáció
- Tantrikus alkímia, felnyíló érzékek
- Lágyan hullámzó érzékiség tánc
- Hullámzó lélekmasszázs

Az Angyali érintés programok fényét emeli mostantól két állandó segítőnk is: Blaskovics Viki és Mateidesz Dani, akiknek nagyon köszönjük a segítséget és jelen-létet.

Az összejövetelre ajánljuk, hogy hozzatok magatokkal kényelmes, KÉK ruhát, hogy felszabadultan tudjatok mozogni. Szívesen vesszük, ha hoztok magatokkal megosztani valót: ételt, italt.

A program díja: min. 1500 Ft + amit szívből még jónak érzel.

A helyszín: Istennő templom: 1073. Bp. Erzsébet krt. 58. 1/1. kapukódért hívj kérlek!
Tel.: 0670-648-9406

Bejelentkezés: a fenti telefonszámon, renata.onodi@gmail.com e-mailen vagy a facebook eseménynél: itt

Szeretettel: Rena és Mirjam


Utoljára módosítva: 2013. április 2., kedd

“Az én történetem akkor kezdődött,amikor elhatároztam:
nem élek többé úgy , mint azok , akik felfelé futnak ,
egy lefelé haladó mozgólépcsőn.”
(Pascal de Duve)

Ki vagyok én?
11 éve masszírozom az embereket a belőlem áradó szeretettel és energiával. Az én léleknyelvem az érintés, ezért a találkozásainkat nevezhetjük ÉRINTÉSTERÁPIÁNAK . Fantasztikus energiák segítsége érkezik az ébredésed, vagy szunnyadó erőd , esetleg utad meglelése érdekében . Most végzem Veress Kriszta Lélek-gyógyító kurzusát, és a nagy terv.., szintén nála, vele, az egyiptomi pap-nő képző iskola.
Nos, így tudok én utat és lehetőséget mutatni az életminőségetek javításában, az egységbe való visszatalálásban.
Az én életem ebben és így teljesedett ki.

Fény masszázs:
Ez a masszázs mediális úton érkezett hozzám.Hol lágy, hol ringató, hol erős, intenzív, amire épp szükséged van. A test és a lélek is egyformán kezelésben részesül. A lélek megtapasztalja az egység érzését,az örömöt,a békét. Ráláthatsz saját blokkjaidra,hogy Téged mi választ, visz el innen, és így a megoldás is meg tud érkezni ….
kb. 80 perc-9000 Ft

Kahi-Loa masszázs
Egy csodálatos akár ruhán keresztül történő hawaii masszázs, oldás. A 7 őselem (föld, víz, tűz, levegő, növény, állat, szellem) érintésén keresztül történik, amit én, mint gyógyító tolmácsolok a lelkednek, testednek, így be tudnak indulni az öngyógyító folyamataid.

Kb. 50-60 perces és 7000 FT-ba kerül.

MASSZÁZS
Ez egy 1 órás, tetőtől – talpig átmasszírozó masszázs.
Itt is a lelkem kapcsolódik a lelkedhez, és megkérdezi mire lenne a leginkább szükséged, melyik testrészed fáj a leginkább, hol van energiahiányod, hol van többleted? Aurád és csakráid is tisztulnak, harmonizálódnak,feltöltődnek, és a tested garantáltan felfrissül.
60 perc-6000 Ft-ba kerül

LÉLEK ÖSSZEKAPCSOLÁS
Megoldhatatlannak tűnő problémák esetén, egy olyan lélektől-lélekig való kapcsolódás, ami át enged látni időn és téren. Ha zsákutcában érzed magad, mert a megoldásnak többször nekifutottál már, itt egy módszer, nagyon finom pici érintésekből, rezgésekből áll. Áthatolni a mindenségen, egészen a forrásig, megmutatkoznak karmikus energetikai blokkjaid, amit életek óta hordozol Magaddal, Magadban. Kitörlődnek és átíródnak blokkolt kódjaid sejtszinten, így a kapu kinyitódik, és csak be kell lépned rajta. Add át Magad az univerzális szeretetnek!
Élj boldogan, szabadon és korlátok nélkül! Én tiszta szívemből ezt kívánom! ÁLDÁS!

Kb. 1 óra, díja: 9000 Ft

Bővebben rólam és amiben, ahogyan segíteni tudok a http://tunderfeny.hupont.hu oldalakon találsz rólam.
Tel.: 06302546952

Utoljára módosítva: 2013. január 10., csütörtök

“…mert minden a lélekben kezdődik és végződik…”

A pszichotronika és mátrix technikák egyesítője

Pszichotronikus (szellemsebész), Reinkarnációs terapeuta, Mátrix kezelések (Quantum Healing)

Testi, lelki segítség, oldások, emóciók, átalakítások.
Fóbiák, félelmek, párkapcsolati problémák, önértékelési problémák szenvedélybetegségek, oldások.

Utazások jelen és a múlt életeinkbe hipnotikus állapotban közben a problémák megoldása,oldása,kezelése.

Elérhetőség:
06-20-213-5547

Utoljára módosítva: 2013. február 20., szerda

2012-ben kedves barátnőm, Mirjam szülinapján álmodtuk meg ezeket a programokat. Akkor még csak egy kis csoportban, barátok gyűltünk össze Mirjam lakásán. Aztán következett a folytatás az én születésnapomon az Istennő templomban. Azóta találkoztunk: Mikuláskor,  December 21-én és Szilveszterkor is. :)

Úgy döntöttünk, hogy szeretnénk folytatni ezen összejöveteleket az Új évben, 2013-ban is!

A programokról általánosságban:
- ismerkedés, beszélgetés, eszem-iszom
- meditáció, transztánc, szív-tánc
- angyali érintések (férfi-női energiák harmonizálása), masszázs
- mantra éneklés, verselés, hangszeres játék
- csoportos játékok, filmklub stb.

Összejöveteleink többnyire barátok, ismerősök összejövetele. De szívesen látunk úgymond külsősöket is, ismerősök ismerőseit is. Mivel általában elég sokan szoktunk lenni, ezért szeretnénk maximalizálni a létszámot: 22 főre rajtunk kívül. A nemek aránya közel azonos szokott lenni.

Az összejövetelek klub jellegűek, így nincs meghatározott díja, adományos. 4-5 órás programok esetén min 1500 Ft + amit szívből jónak érzel, egész napos programok esetén min 2000 Ft + amit szívből jónak érzel.

Helyszín: Istennő templom (1073. Bp. Erzsébet krt. 58. 1/1.) kapukódért érdeklődj!

Ha vidéki vagy, vagy szeretnél a templomban aludni ez is megoldható. Takaró és párna van a templomban, de matrac, szivacs nincsen, így a plusz kényelemről magadnak kell gondoskodnod. Ennek viszont fix díja van a programok adományos díján felül: 1000 Ft/fő.

Szeretettel várunk, ha kedvet érzel találkozni velünk! :)

Rena és Mirjam

A teljesség igénye nélkül néhány kép az összejövetelekről :) Képre kattintva nagyítódik.
 

 

 

 

 

 

Utoljára módosítva: 2013. január 7., hétfő

      

      

Anahita gyógyító szoba

     

                                                                               

Utoljára módosítva: 2013. február 19., kedd

A lélekmasszázs az anyai ringatáshoz hasonló lágy, ritmikus masszázs. Finom, vibráló, ringató mozgással az egész test gyenge rezgésbe jön. Olyan érzésünk lesz, mint amikor kisbabák voltunk. A ritmussal, ami a szívveréshez hasonló aktivizálódik a sejtemlékezet és visszaemlékszünk, amikor pici korunkban biztonság és szeretet vett körül bennünket.  Mély, relaxált. meditatív, kitágult állapotban történik a masszázs (valaki bele is alszik ), így a Lélek is tud töltekezni a test oldódása által. A testben, lélek-templomodban a ringatás által feloldott blokkok, feszültségek, letapadások, gátak, így még szélesebbre tárják a kapukat, a lélek szabad szárnyalása előtt, az öröm és fény integrálása előtt.

A lélek–masszázs egy órás és a díja 8200 Ft.

A két találkozást kérheted együtt is, egymást kiegészítve (Lélek gyógyítás, Lélek masszázs), azaz nem feltétlen egymás utáni időpontban, lehet két különböző napon is, előre egyeztetve, a két találkozás együttes ára így 16 400 Ft helyett csak 14 400 Ft.

Várlak sok szeretettel valamelyik lélek-találkozásra, vagy mindkettőre az Istennő templom új Anahita szentélyébe.
Addig is sok-sok szép napot és pillanatot kívánok neked!

Szeretettel: Onodi Renáta
Tel.: 0670-648-9406
e-mail: renata.onodi@gmail.com
facebook csoport: Istennő templom

Gyógyításom és masszázsom előtt behívott segítő jelenlét :)

Utoljára módosítva: 2012. december 17., hétfő

4 éve tanulok Veres Krisztánál, mint Papnő és 2012. október 7-én befejeztem a Lélek gyógyító kurzusát is, ezzel megnyílva és beavatva Életem egy új fejezete előtt. A kurzus lényege, hogy megérkezzünk saját gyógyítói erőnkbe. Az Én erőm egy megújító, átalakító erő, valamint egy megtartó erő. Lelked ragyogó Fényébe tudlak visszavezetni gyengéd érintésekkel, és mostani Ön-magod, jelen életed elakadásainak feltárásával segítek tudatosítani ezeket és feloldani, hogy egy emelkedett állapotban tudj távozni.

Több ilyen gyógyítást csináltam már avatásom alatt is és igazán mély, átalakító gyógyítások voltak ezek a találkozások számomra is. Hiszek abban, hogy a gyógyító már a puszta megjelenésével elindítja a változást a hozzá érkezőkben. Eleinte, lehet, hogy ez a változás nem tűnik pozitívnak, mert a jelen életedben fel nem ismert, meg nem oldott és be nem integrált lélek részek, lélek darabkák, aspektusok jönnek fel, hogy ezáltal feloldódhassanak, el tudd engedni őket tudatosan, tudatosulás által és helyükre meg tudjon érkezni mindaz a fény, szeretet, új tapasztalás, új kapcsolat, megújulás stb., amit szeretnél, amire vágysz.

Ebben tudok neked segíteni. Neked csak a szándékodat kell magaddal hoznod és azt az életterületet, ahol szeretnéd a változást beindítani a gyógyítás által az Életedben.

A gyógyítás alatt lélek hangolás történik: hang-szerekkel, a saját hang-ommal, a lelked hangjainak rezgésével, valamint illatokkal és olajozással.

A Lélek–találkozás egy órás és a díja 8200 Ft.

A két találkozást kérheted együtt is, kiegészítve egymást (Lélek masszázs, Lélek gyógyítás), azaz nem feltétlen egymás utáni időpontban, lehet két különböző napon is, előre egyeztetve, a két találkozás együttes ára így 16 400 Ft helyett csak 14 400 Ft.

Várlak sok szeretettel valamelyik lélek-találkozásra, vagy mindkettőre az Istennő templom új Anahita szentélyébe.
Addig is sok-sok szép napot és pillanatot kívánok neked!

Szeretettel: Onodi Renáta
Tel.: 0670-648-9406
e-mail: renata.onodi@gmail.com
facebook csoport: Istennő templom

Gyógyításom és masszázsom előtt behívott segítő jelenlét :)

Utoljára módosítva: 2012. szeptember 11., kedd

Pozsgai Nikoletta Katalin vagyok, tréner-terapeuta-tanító és papnő. 

Trénerként a személyiség integrációját, a bennünk rejlő potenciálok és tehetségek felkutatását és fejlesztését segítem. Ennek érdekében dolgoztam ki a Személyiség-és Lélek Integrációs Tréning (SzInT) Módszert, mely a hellingeri családállítás, a kineziológia és a drámatechnikák ötvözetére épül.Elhivatottan segítem elsősorban azokat a nőket,  akik számára fontos a személyes önkiteljesedésük, a női értékek és a női lét csodáinak tudatosítása. Hivatásom célja, hogy a nők saját, generációs és kollektív mintázataik fájdalmait átalakítsák, a hitükbe és a szív bölcsességébe visszatérve a nőiségük virágát kibontva harmóniát teremthessenek önmagukban, szűkebb és tágabb környezetükben, s így szeretettel teli békét hozhassanak a világba. A nőiség testi-lelki és spirituális teljességének megélésre fejlesztettem ki aNői Energia Fitneszről rendszerét, mely a női jóga és chi-kung legfontosabb elemei mellett, taoista belső alkímiai és tantrikus elemeket, belső vizualizációkat is alkalmaz. A szakrális nőiség felfedezésébe tett belső utazás mellett a NEF fitnesz is, hiszen az egész testet átdolgozó, a teljes energiarendszert aktivizáló, testtudatosságot fejlesztő mozgásforma. A mélyizmok és az intim izmok átdolgoztatása is fontos része, így az alakformálás, tartásjavítás, vitalitás, immunrendszer erősödés és a hormonrendszer rendeződése jótékony mellékhatásai.Terapeutaként elsősorban a kineziológia módszereit használom, melyet magam is oktatok. Végzettségem szerint természetgyógyász kineziológus, életmód tanácsadó-és terapeuta vagyok, coach és tanácsadó. Célom, hogy a hozzám fordulók számára a testi-lelki területen jelentkező egyensúly vesztett állapotok, elakadt életterületek és már kialakult fizikai betegségek terén a gyógyulást, az EGÉSZ-ség helyreállítását segítsem. Nőket és férfiakat, párokat és családokat, gyermekeket egyaránt kezelek. Hisz nincs különbség közöttünk. Nincs betegség, csak az egészségbe visszavezető folyamat van.

Tanítóként az örömteli életszemléletet tanítom és az oda vezető, belső, egyénre jellemző útjának feltárását segítem. Az önmegvalósítás területébe tartózóan  rendszeresen tartok ismeretterjesztő és motivációs előadásokat. Hiszek abban, hogy mindenki képes felfedezni a saját tehetségeit, megismerni képességeit és beleállni abba az erőbe, ami a legteljesebb önmagát segít megvalósítani ebben a fizikai valóságban, az itt és most-ban. A női teljesség témái, a szakrális nőiség megélése és az aranyasszony tradíció ápolása szívügyem. Az önmegvalósításhoz szükséges önismereti, önfejlesztő és öngyógyító témákban mára 6 könyvem jelent meg, és 12 online tanfolyamnak vagyok szülőanyja és gondozója.

Papnőként a szétválasztottat rendezem újra egységbe, a diszharmóniát harmóniába. Papnőségem a lényemen keresztül mindig jelen van, így a személyes kezelésekben, tanácsadásokban, tanításokban, csatornázásokban, tréningeken és szertartásokban ugyanúgy mint minden leírt szavamban. De tartok olyan programokat és szertartásokat, melyeken ezen aspektusom a legerőteljesebb: lélek hívó- gyermek áldást hívó, névadó, kézfogó, (el)válást segítő és gyász szertartásokat is; ahogyan a lélek teljességébe emelő, testet-lelket-szellemet összerendező gyógyításokat is. A nőiség témája itt is kiemelt a számomra, rendszeresen tartok Női Újjászületés és Női Erőforrás tréningeket, Női Teremtő Erő tanfolyamot.

Az Istennő Templomban minden szerdán kineziológia kezeléseken, tréningeken, Női Energia Fitneszen, az évkörhöz kapcsolódó és az önmegvalósítást segítő programjaimon találkozhatsz velem. 

Ha írnál nekem, szeretettel várom leveled a npozsgai@noionmegvalositas.hu címre!

A Teljességet és az Örömteli Élet csodáját kívánom Neked!

Pozsgai Nikoletta
kineziológus, kineziológia oktató, életmód-tanácsadó és terapeuta
www.kineziologiakezeles.hu
www.noionmegvalositas.hu
Tel: +36-70-336-35-29

Utoljára módosítva: 2012. szeptember 10., hétfő

Kiegyensúlyozott, békés,  jókedvű baba: ennek hatásait az egész család élvezni fogja

Az Ayurvédikus babamasszázs ősi tudást hordoz, ami segíti a gyermek egészséges fejlődését, s  amelyet  a mai anyukák is megtanulhatnak.

Az Ayurvédikus babamasszázs egy finom, örömteli élmény babának, mamának egyaránt, de nem csak emiatt ajánlom. Ez valójában csak „hab a tortán”.

Miben más, mint egy általános babamasszázs?

Elsősorban a személyre szabottsága miatt. A csoportos foglalkozást megelőzően mindenkivel egyénileg találkozom, és megállapítom az édesanya és gyermeke ayurvédikus test- és személyiségtípusát.

Ez alapján javasolom a masszázshoz használandó olajokat, amellyel a masszázs történik,  illetve ez alapján beszélgetünk egyénileg és a csoportban is a baba-mama kapcsolatokról , babagondozásról, hasznos tippekkel, praktikákkal, tanácsokkal.

A masszázs az anyuka ölében történik.

„Babajógával” (babákhoz mérten egyszerűen)  és „lebegőfürdéssel” (az olajok így, testének mélyebb rétegeibe jutva még jobban ki tudják fejteni hatásukat) zárul.

Az Ayurvédikus babamasszázs hatására a babák:

(csupán néhány a jó hatások közül):

Könnyebben alszanak el, alvásuk nyugodtabb, mélyebb.

Kevesebbet sírnak, békésebbek, vidámabbak

Emésztési rendellenességeik (pld. felfúvódás, székrekedés) nem alakulnak ki, vagy jelentősen csökkenek

Nő az érzelmi biztonságuk és hamarabb kialakul az egészséges kötődés az édesanyával, erősíti az anya-gyermek kapcsolatot , hiszen egy mondás szerint:

„A masszázs a lélek simogatása a testen keresztül”.

A szeretetteljes masszázs ajándék mindkettejük számára.

Gyógyító masszázs, amely segít egyensúlyba hozni a testre ható erőket (pld. nyugtatja a „hiperaktív” babákat, míg a kis „lustákat” éberebbé, mozgékonyabbá teszi).

És természetesen minden más, amely egy „sima” babamasszázsnál is érvényes:

Javul a baba vérkeringése, oxigénellátása,  az izmok könnyebben ellazulnak

Segíti az immunrendszer működését, a babák ellenállóbbak a betegségekkel szemben

A mozgásfejlődés és a súlygyarapodás kiegyensúlyozottabb

Az Ayurvédikus babamasszázs jótékony testi-lelki hatásai rendszeres alkalmazással (nem szükséges mindennap) már 2-3 hét elteltével megnyilvánulnak.

Pár hét után a kicsi jókedvű ficánkolással reagál, amikor a már rutinná vált előkészületek zajlanak, és ő tudja, hogy most masszázsban fog részesülni.

A babamasszázs időtartama lebegőfürdéssel együtt. kb. 20 perc, amit nem csak az anyuka, hanem az édesapa, a nagymama, vagy akár a kamasz  testvér is végezhet.

Bőven megéri ez a 20 perc (heti 2-3 alkalommal, de akár mindennap is lehet) a nyugodt, boldog órákat:)

Milyen életkorban végezhető a masszázs?

A masszázst a köldökcsonk leesését követően már el lehet kezdeni (kb. másfél hónapos kortól)!

Végezni addig lehet, ameddig jó a babának és a mamának, 1 éves korig mindenképp, de „kölcsönös igény” esetén akár 2-3 éves korig is!

Ha már nagyobb a baba, akkor is érdemes elkezdeni (akár 6 hónaposan is).

Az első, mindenkivel egyénileg történő találkozás után a 4 alkalomból álló csoportos foglalkozás során történik a babamasszázs menetének elsajátítása, a babaápolási tanácsok,  a baba-mama kapcsolatok kihívásainak és megoldásainak megbeszélése.

Szeretettel várom az anyukákat a legközelebbi Ayurvédikus babamasszázs tanfolyamra:

Kezdési időpont: 2012. szeptember 25.  

Helyszín:    Istennő Templom     1073 Erzsébet krt. 58. I/4.

Ára:  15.000 Ft/ 5 alkalom 

1 foglalkozás időtartama: kb. 1,5-2 óra

A foglalkozásokat hetente tartom

A jelentkezők számára  részletes tájékoztatót küldök arról, mit kell  hozni a masszázshoz, illetve lelkiekben hogyan érdemes készülni (például, sokan félnek attól, hogy ismeretlen környezetben a babájuk „végigordítja” az egész foglalkozást, és emiatt nem mernek jelentkezni).

Illetve, aki érdeklődik, de még vannak kérdései, keressen meg nyugodtan, kötelezettség nélkül.

Zemlényi-Kovács Erika

Ayurvédikus babamasszázs oktató

+36 20/479-4853

zemlenyierika@gmail.com   

Page 1 of 212